06-88-422-298 veszprem@omvk.hu

2012. augusztus 18-án a rábaközi Szany nagyközség adott otthont az Országos Vadásznap nagyszabású rendezvényeinek.

A hivatalos program a nagyközség háromhajós, három tornyú templomában vette kezdetét, ahol Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök koncelebrálta a Szt. Hubertusz-misét a soproni Lővér Vadászkürtegylet kíséretében. A szentmisét követően Dr. Jámbor László, a Győr-Moson-Sopron megyei Vadászkamara elnöke nyitotta meg a rendezvényt, majd Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel.

Országos Vadásznap Szany

Fotó: Gyurom János. További fotókért kattintson a képre!

A megnyitót követően került sor a kitüntetések átadására, majd a program a futballpálya mellett felállított rendezvénysátorban folytatódott, ahol Dr. Faragó Sándor avatta fel az új vadászokat. Közben a futballpálya körül felállított sátrak mellett már javában zajlott a hagyományos főzőverseny.

A program a rendezvénysátorban folyamatosan zajlott, ahol délután felléptek a Baranya Vadászkürt Egylet tagjai, népitáncosok, majd a kora este és éjszakába nyúlóan koncerteken szórakozhatott a megjelent szépszámú nézősereg. A sportcsarnokban képzőművészeti kiállítás és trófeaszemle várta az érdeklődőket, míg a sportpályákon tartalmas vadászkutya- és vadászmadár-bemutató, valamint a vadászíjászok programja vonzotta a vendégeket.

Szanyban természetesen a Veszprém megyei Vadászkamara is képviseltette magát. A rendezvényen ott volt Pap Gyula kamarai elnök, a vasi megyehatár szélén található vadásztársaságok vezetői, és a Diana Vadászhölgyklub tagjai. A megyei vadásztársaságok a főzőversenyben is megmérették magukat. Pálffy László és a Dianák közösen három étket készítettek, amiből kettőt kiválóra értékelt a zsűri. A csapat a fődijjal és egy harmadik helyezéssel távozott Szanyból, amihez gratulálunk!

(További képek a galériában találhatók. A fotókat Gyurom János vadásztársunk készítette.)

Forrás: safariclub.hu