Nem mindennapi ünnepségre került sor a Noszlopi Vadásztársaságnál. A dobai vadászháznál 90. születésnapja alkalmából köszöntötték vadásztársukat, Németh Sándort, aki több évtizedes munkássága elismeréseként a Hubertus kereszt arany fokozatát vehette át.
A 90. születésnap kapcsán Varga József vadásztársasági elnök megható, és mindenképp példaértékű ünnepséget szervezett a dobai vadászházukhoz. Varga József köszöntőjében felidézte Németh Sándor több évtizedes tevékenységét, s nem feledkezett meg kihangsúlyozni, hogy alapító tagjukról van szó.
További fotókért kattintson a képre!
Németh Sándor második generációs vadász. Apja, Németh Tamás már az 1920-as évektől vadászott a noszlopi határ merétei részén. Kezdetben nem volt engedélyhez kötve a vadászat. Tanyával, földekkel rendelkeztek és ez elég alap volt ahhoz, hogy vadászhassanak. Később már engedélyhez kötötték a vadászatot. Ekkor több gazda összeállt, és a vadászathoz további területeket is béreltek.
Nagyon egyszerű szerkezetű fegyverekkel, úgynevezett kapszlis puskával vadásztak. Ez egy kanócos puska volt, amelyet meg kellett gyújtani és utána sült el. A területen egyáltalán nem volt jellemző a nagyvad, de nyúl, fácán, és fogoly bőségesen akadt. Tamás bácsinak egyszer adódott lehetősége vaddisznóra lőni, de a töltet minősége miatt a vaddisznónak csak a szőre gyulladt meg, majd a disznó elkocogott. Viszont a búcsúi ebédhez szükséges néhány nyulat rövid idő alatt meg tudták lőni.
Tamás bácsi a második világháború után már nem vadászhatott, de Sándor fia 1964-től az Iszkázi Hunyadi Vadásztársaságban folytathatta a hagyományt. Ennek a társaságnak a területe a noszlopi határt is magába foglalta. Az elnök Tarcsi Ernő volt. A társasági tagoknak nem volt golyós fegyvere, amit később is csak kiemelt személyek vásárolhattak.
A vadászatok sörétes puskával is nagyon jó hangulatúak voltak, barátokká kovácsolódott össze a társaság nagyobbik része. A 60-as 70-es évek apróvad állományára jellemző volt, hogy a Somló-hegy alatti vadnyúl vadászaton Dózsa Géza egy hajtásban tíz nyulat tudott lőni. Akkoriban még sörétes puskával is lehetett őzre vadászni. Nagyon hangulatos kép, hogy a termelőszövetkezet kocsisa, Dózsa Lajos lovas szánon vitte haza a lőtt vadat. Az őzek a szánkó aljában, a nyulak, fácánok a szánkó oldalára voltak feltűzve.
A Somló környékén soha nem volt úgy vadászat, hogy egy-egy nyulat ne adtak volna be valamelyik pincébe, hogy a vadászat végére főzzék azt meg, amit aztán pohár bor kíséretében, jó hangulatban közösen elfogyasztottak. Jellemző volt, hogy az őzeket Németh Sándoréknál nyúzták meg és osztották széjjel. Késő estig, amíg ezt a munkát 2-3 fő elvégezte, addig a többiek poharazgattak a házban.
A vad szétszedését Németh Sándor nem igazán szerette, mert az osztásnál mindenki úgy érezte hogy jobbat érdemelt volna. De mire a borgőz kiszállt a fejekből, addigra az elégedetlenség is megszűnt a vadásztársakban.
Később, amikor lehetősége lett volna golyós puskát venni, addigra már a fia is vadász lett, ezért elég volt, ha együtt kimentek vadászni. A fiával együtt a nagyvadas vadászatok nagyobb élményt jelentett számára, mintha ő vadászhatott volna.
Németh Sándor most is vallja, a vadászat mellett a jó hangulatú társasági élet mindennél fontosabb. Habár a világ nagyon megváltozott, örömmel nyugtázza, a társaság jelenlegi vezetése úgyszintén mindent megtesz azért, hogy a társaságban jó közösségi élet legyen.
Az összetartozást mutatja, hogy a vadászházi ünnepségen a társaság szinte valamennyi tagja részt vett. De ott volt a család is, ami ugyancsak példaértékű.
Pap Gyula, a Veszprém Megyei Vadászkamara elnöke is méltatta a 90 éves sportvadász életútját és társaság életében betöltött aktív szerepét. A vadásztársaság vezetésének és tagságának javaslatára az ünnepség keretein belül adta át a Hubertus kereszt arany fokozatát Németh Sándor sportvadásznak.