Az egyik legmagasabb országos vadászati kitüntetéssel, a Magyar Vadászatért Érdeméremmel ismerték el Baracskay Lajos, Veszprém megyei fővadász munkáját. A díjat Pechtol Jánostól, az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnökétől (aki egyben az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára) vehette át.
Baracskay Lajos
Már egészen fiatal korától, valami megmagyarázhatatlan módon vonzódott a vadászathoz Baracskay Lajos. Ukkon, ahol laktak, a felnőttek szívesen fogadták a fiút, aki a helyi Kisfaludy Sándor Vadásztársaság tagjaival ment hajtani. (Ma erre már nem lenne lehetősége, hiszen meghatároztak egy minimális kort.) Olyan is előfordult, hogy a vadászatnak nem lett vége, lekéste a buszt, így nem tudott iskolába menni. Szülei többször megfenyegették ezért, de ő ezt is vállalta a vadászatért.
Zalaegerszegen járt gimnáziumba, matematika-fizika tagozatos osztályba. Ezt is tudatosan választotta, állatorvos vagy erdőmérnök szeretett volna lenni, a felvételihez a matematika mindkét helyen kellett. Az osztályban ketten voltak olyan latrok, akik nem a reál felé mentek tovább. A padtársával megosztoztak, egymás esélyeit nem csökkentették, ezért Baracskay Lajos vette Sopron fele az irányt.
Az erdőmérnöki főiskolán működött hallgatói vadásztársaság. Másodéves korában már volt vadászjegye. “Fél életem a vadgazdálkodási tanszéken töltöttem, a másik felét a nagycenki méntelepen”, vallotta meg. Ez is közrejátszott, hogy a hallgatói vadásztársaságnak később a vadászmestere lehetett.
1981-ben diplomázott, a nemesgulácsi mezőgazdasági termelőszövetkezetnél erdészeti ágazatvezetőként helyezkedett el. Külön engedéllyel azonnal megkezdte a vadgazdálkodási szakmérnöki tanulmányait Gödöllőn. Ez olyannyira új képzési forma volt, hogy országosan az övé volt a második évfolyam. Ma magángazdaként dolgozik.
A soproni időszakot kivéve folyamatosan itt vadászott a megye nyugati határszélén, a Marcal-forrásvidéktől a Tapolca-medencéig. A Veszprém megyei Vadászkamara megalakulásától, 1997. április 1-e óta a szervezet titkára. Emellett csak néha van ideje vadászni. A vadászattal kapcsolatos ideje zömét a kísérés, a vadásztatás teszi ki. “Van olyan bika, amit 4-5 éven keresztül nem tudtam meglőni, aztán mégis sikerült terítékre hozni: aranyérmes trófeája volt. Nagy bikát ezen kívül sem lőttem”. Nem tör csúcsokra, összesen talán nyolc bikát ejtett. Viszont pontosan emlékszik: 106 bikát lövetett.
A manapság oly divatos afrikai vadászatok sem vonzzák. Több afrikai trófeákból álló kiállítást is rendezett már, de így sem érzett vágyat. Barátai felajánlották, ingyen kiviszik magukkal, de nem élt a lehetőséggel. Kifejtette, a Magyarországon vadászható vadfajok töredékét lőtte csak, idehaza sem tud úgy élni a szenvedélyének, ahogy szeretné. “A szeptemberi szarvasbőgéseket mindig végigvadásztattam, nekem ennél nem tudnak érdekesebbet, szebbet, jobbat mutatni.”
Kamarai titkárként feladata az új vadászok vizsgáztatása, ami nem könnyű munka. “Ahogy frusztrálódik a társadalom, az a vadászokon is lecsapódik.” Nehéz elfogadtatni, hogy a poroszos alapon kialakult vadászati, vadgazdálkodási értékrend konzervatív. Vannak az írott törvények, amik betartása mindenki számára kötelező. De az íratlan szabályokat is illik betartani, mint a vadásztársak iránti tisztelet, a mérsékletesség.
Sűrűn hangsúlyozza, a frissen vizsgázottakból nagyon hosszú idő után válik igazi vadász. “Nem szabad azzal kezdeni a vadászatot, hogy ide nekem a legtöbbet, legnagyobbat, legszebbet! Aki ilyen szemlélettel indul, nem lesz belőle etikus vadász. Akinek az első trófeája egy tízkilós bika, az utána mit lő?”
Fia, a 29 éves Péter részben örökölte apja vadászszenvedélyét. Szereti a vadászok társaságát, tiszteli az öregeket, sokat tanul tőlük, de számára kizárólag hobbiként létezik a vadászat. Az a fajta szenvedély, ami az apjában megvan, belőle hiányzik, a vad iránti tisztelet viszont benne is örök. Baracskay Lajos többször felajánlotta neki, hogy lője meg helyette a vadásztársaságtól kapott szarvasbikát, de azzal utasította el a lehetőséget, hogy ő ehhez még fiatal.
Amikor a vadászati élményi felől kérdeztük, ehelyett egy minapi esetet osztott meg velünk: “Bakonybélben tartottuk a Vadászkamarai Esték rendezvénysorozatot. A Kisfaludy akkori vadászmestere, Tóth Tamás elhozta magával egykori hivatásos vadászát, Kálmán Istvánt. Amikor ráköszöntem, azt mondta: gyerek, emlékszel, rá, hogy én vágtam ki az első disznód fogát? Döbbenetes volt számomra, hogy a 93 éves Pista bácsi éles memóriával emlékezett minderre.”
Bevallotta, a díj meglepetésként érte, különösen nagy öröm volt számára, hogy Pechtol Jánostól személyesen vehette át. Az elismerést a magyar vadgazdálkodásért, a vadászatért, a vadászati kultúra ápolásáért végzett kiemelkedő tevékenységéért kapta. Tudja, a díj most nem a gyakorlati munkájának szól, sokkal inkább megyei fővadászként a kamaránál végzett munkájának az elismerése, amit a jövőben is lelkiismeretesen fog végezni.